2018. április 12-én iskolánk 30 felső tagozatos tanulója jutalom színházlátogatáson vett részt a Kecskeméti Katona József Színházban. Szergej Prokofjev Rómeó és Júlia táncszínházi előadását tekintettük meg a Kelemen László Kamaraszínházban Kecskemét City Balett közreműködésével. Ez alkalommal a darab rendezője (koreográfusa is egyben) hosszabb rendhagyó irodalomórával kezdte az előadást, hiszen nem egy hagyományos, kommunikációra épülő színpadi előadásban volt részünk. A Rómeó és Júlia története verbális kommunikáció nélkül, táncban, csupán a testbeszéd elemeit felhasználva jelent meg a színpadon. A rendező lépésről lépésre vezette be a tanulókat a dráma világába, felelevenítette a cselekményt, illetve a nem verbális kommunikáció színpadi értelmezését készítette elő. A klasszikus történetet a fiatalok nézőpontjából, humorral átszőtt, helyenként ironikus módon jelenítették meg a színpadon a semmiképpen sem klasszikus balett-előadásban. Ismét egy szép színházi élménnyel gazdagodtunk: a darab örök kérdései a mai korra reflektálva, a fiatalok szemüvegén át mutatta be az őket körülvevő világot. Köszönjük a lehetőséget diákjaink nevében.

Színné Fehér Ildikó

... folytatása Színházlátogatás

Az intézmény fenntartója:

Szolnoki Tankerület

5000 Szolnok Tiszaligeti Sétány 14.

Igazgató : Szutorisz-Szügyi Csongor

A Szolnoki Tankerületi Központ adatkezelési útmutatója

 

Intézményünk adatai:

Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola 

5465 Cserkeszőlő, Ady Endre út 1.

Intézményvezető: Molnárné Kis Erika
Intézményvezető-helyettesek :   Dr. Gulyásné Romhányi Gabriella,
    Tóth Emma

Tagintézményeink:

Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola Szelevényi Telephelye

5476 Szelevény, Petőfi Sándor utca 13.

Telephelyvezető : Tóth Emma

 

Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola Tiszasasi Tagintézménye 

5474 Tiszasas, Rákóczi utca 26.

Tagintézmény-vezető: Nagy Lászlóné

Az alábbi előadásra hívjuk a szülőket, érdeklődőket.

ELŐADÓ: Dr. Keresztes Zoltán
ELŐADÁS CÍME: A konzervatív csecsemő - a kötődés korai élményei és a
felnőttkori szenvedések összefüggései
IDŐPONT: Március 27-én (kedden) 18 órakor

HELYSZÍN: 5000 Szolnok Tiszaligeti sétány 14. Neumann János Egyetem

2018. március 07-én iskolánk 30 felső tagozatos tanulója jutalom színházlátogatáson vett részt a Kecskeméti Katona József Színházban. Szörényi Levente - Bródy János Kőműves Kelemen című rock-balladáját tekintettük meg. Rövid rendhagyó irodalomórával kezdődött az előadás. A rendező megfigyelési szempontokat ajánlott a diákoknak: hasonlítsák össze az általuk ismert történetet a színpadi feldolgozással. A mű alapmotívumát – az áldozatvállalást – emelte ki, hiszen jelen van mindennapjainkban. Gondolatébresztő volt mindeni számára a kérdés: Mit is jelent az életünkben az áldozatvállalás? Ismét egy szép színházi élménnyel gazdagodtunk. Köszönjük a lehetőséget diákjaink nevében.

Színné Fehér Ildikó

IMG_0123 IMG_0132 IMG_0133 IMG_0135 IMG_0137 IMG_0142 IMG_0143 IMG_0148 IMG_0150 IMG_0153


IMG_0156
IMG_0157

2018. március 14-én került megrendezésre a tiszasasi tagintézményünkben szavalóversenyünk. Az idei tanévben immáron 25. alkalommal vehettek részt diákjaink ezen a megmérettetésen.

Nagyon színvonalas produkciókat hallhattunk tanulóinktól. Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek!

29632799_1761884810535358_1614337563_o 29547397_1762524413804731_1962093294_n 29527522_1762524950471344_2092023242_o 29527471_1761884523868720_188886920_o

29526859_373670849708789_738957532_o 29526627_1762524597138046_1541076821_o 29514119_1761884803868692_742519391_o 29513638_2049101718641628_924414697_o

29513509_2049101711974962_647100108_o 28945907_2049101635308303_1398901335_o

... folytatása Tiszasasi szavalóverseny

2018. március 12-én és 13-án került sor intézményünkben az Iskolanyitogatóra. Az óvodások betekinthettek az iskolások életébe. Hétfőn magyar irodalom és testnevelés órán, kedden matematika és ének órán vehettek részt. Az idő gyorsan elszállt és az órák végén egy kis ajándékkal távozhattak az ovisok. Köszönjük a látogatást!

Tóthné Sári Éva, Gödön Mariann, Gyebnár Mária, Borsos-Janics Katalin tanár nénik