A sport legyen a tied

A Nemzeti Sportfejlesztés program keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárságának kezdeményezésére és finanszírozásával a Magyar Diáksport Szövetség koordinálásával egyes kiemelt sportágak és látvány-csapatsportok országos sportági szakszövetségei közreműködésével sportágakat bemutató, népszerűsítő események valósulnak meg országosan. Ennek során 20 megyei kiemelt esemény és közel 200 helyi (iskolai) rendezvény lesz 2015-ben.

A kezdeményezés fő célja, hogy minél több tanuló ismerhesse meg az érintett sportágakat, valamint a lakóhelye közelében működő sportegyesületeket és ezáltal bővüljön ezen sportágak utánpótlás-bázisa, melyhez hozzájárul az is, hogy az országos sportági szakszövetségek térítésmentesen helyeznek ki sportág-specifikus eszközöket a programban résztvevő nevelési-oktatási intézmények (iskolák) számára, elősegítve ezzel a mindennapos testnevelés céljainak megvalósulását is.

 

Október 20-án pedig asztalitenisz bemutatónak adott helyet iskolánk azzal a céllal, hogy az EMMI által adományozott új eszközcsomagok (ping-pong asztalok, adogatógépek, ütők stb.) kipróbálásra kerülhessenek.

Vendégeinknek Illési Sándor alpolgármester úr Gyógy- és Strandfürdőnket is bemutatta. Köszönet érte.