
Iskolaközpontú helyi együttmőködések támogatása
Szolnoki Tankerületi Központ
25.100.000 Ft
100%
2020. augusztus 31.
A Szolnoki Tankerületi Központ együttműködve a Cserkeszőlő és Vidéke Vadásztársasággal a, Kunszentmártoni Fúvószenekari Közhasznú Alapítvánnyal, a szelevényi Petőfi Horgász Egyesülettel és a Szorgos Kezek Hagyományőrző Egyesülettel közösen konzorciumi pályázatot nyújtott be 2017. tavaszán Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása EFOP-1.3.9-17 „EGYÜTT – VELETEK – ÉRTÜNK” címmel. A pályázat sikeres elbírálása után a konzorciumi partnerek 25.100.000 forint támogatásban részesültek, hogy a pályázatban vállaltakat iskolánk segítségével megvalósíthassák. Pályázatunk 2018. szeptember 1-én indult és 2020. augusztus 31-ig tart. Ez idő alatt számtalan izgalmas, új programot kínálunk tanulóinknak az érdeklődő szülőknek, családtagoknak, Cserkeszőlő lakosainak, természetesen megtartva régi, jól bevált rendezvényeinket is. Szeptember hónapban hangszerbemutatóval nyitottuk a programot, melyet a Kunszentmártoni Fúvószenekari Közhasznú Alapítvány művésztanárai tartottak tanulóink nagy örömére, valamint szintén a művésztanárok segítségével beindítottuk a dráma-és táncfoglalkozásokat, alsó tagozatosaink számára.
Következett a Szüreti felvonulás és bál, ahol tanulóink szép számmal vettek részt, még a rossz idő sem szegte kedvüket. A szülők által biztosított lovaskocsin ők is részesei lehettek a felvonulásnak, este pedig nagy lelkesedéssel adták elő műsorukat a Sportpálya színpadán.
A projekt része egy versenysorozat, melynek első állomása egy főzőverseny volt, ahol 5-6. osztályos tanulóink egészséges, reformételek készítésében mérték össze tudásukat. A Szorgos Kezek Hagyományőrző Egyesület tagjai végezték a zsűrizés nehéz munkáját, pedagógusaink pedig a csapatok irányításában, felkészítésében segédkeztek. A hónap végén a 7-8. osztályosoknak szóló programok következtek, a természetismeret és környezettudatos magatartásra nevelés keretén belül támogatandó tevékenységek közül az iskola hat alkalommal természetjárásokat kíván megvalósítani kirándulások formájában, ebből kettőre került most sor. Először a Cserkeszőlő és Vidéke Vadásztársaság szervezésében meglátogathatták tanulóink a tiszainokai Fácántelepet, majd a szelevényi Petőfi Horgász Egyesület jóvoltából egy hangulatos horgászdélutánt tölthettek el a Körös partján. Ilyen lehetőségeink eddig nem voltak, tanulóink új élméyekhez jutottak, amit nagyon élveztek. Október 1. az Idősek Világnapja, amire mézeskalács virágokat sütöttek tanulóink, amit az iskolában tartott ünnepi műsor után átadtak szépkorú cserkeszőlői lakosainknak. További programjaink a hónapban a dráma-és táncfoglalkozás, valamint a versenysorozat második állomása, a gyümölcsszobrászat, ahol töklámpások készítésében mérik össze tudásukat gyermekeink.