2021/2022.

Határtalanul pályázat logo

BGA ZRT logo Megvalósult a magyar kormány támogatásával logo

2022. május 16. és 22. között a hetedik évfolyam a Határtalanul Program keretén belül egy felejthetetlen erdélyi kiránduláson vett részt. A kirándulás célja az elcsatolt Erdély behatóbb megismerése, a magyarságtudat erősítése és a nemzeti összetartozás érzésének tudatosítása.

A tanulók az első napon meglátogatták Déva várát, az aradi vértanúk emlékhelyét, Segesvárt és a fehéregyházi Petőfi Múzeumot. Mivel iskolánk Petőfi Sándor nevét viseli, tisztelegtünk a költő emléke előtt, versekkel, nemzeti Himnuszunk eléneklésével, majd Szovátára érve nagy sétát tettünk a Medve-tónál. Ezt követően elfoglalták szálláshelyünket Szovátán, ahol családias légkör és festő környezet fogadott minket. Másnap bebarangoltuk a Békás-szorost és sétáltunk a Gyilkos-tó partján. Meghallgattuk a hozzáfűződő legendát és elképzeltük Fazekas Eszter és szerelme tragikus történetét. A programból nem maradhatott ki az erdélyi kürtőskalács, melyet a tó partján fogyasztottunk el. Még ezen a napon ellátogattunk Szejkefürdőre, a híres székely-kutató, Orbán Balázs sírhelyére, ahol koszorúval tisztelegtünk a nagy tudós emléke előtt. Ezen a helyen találhatók a nevezetes székelykapuk, amelyek mellett az eső ellenére csodás fényképeket készítettünk. A nap zárásaként vásárolgattunk a korondi piacon, ahol megcsodáltuk a fazekasmesterség kíválóságait.

A következő napon első utunk Marosvásárhelyre vezetett, ahol sétát tettünk a városban és leróttuk tiszteletünket Bólyai Farkas és Bólyai János ismertt magyar matematikusok előtt és nagy büszkeséggel töltött el bennünket, hogy ilyen magyar emberekre lehetünk büszkék.

A folytatásban szépséges, történelmi emlékekkel gazdag Kolozsvárott tettünk kirándulást. A kedves idegenvezető szakszerű tájékoztatást adott a város nevezetességeiről, bemutatta magyar vonatkozásait. A házsongárdi temetőben megkoszorúztuk az 1948-as szabadságharcosok sírját, meglátogattuk Reményik Sándor és Dsida Jenő sírhelyét is. Meglátogattuk Mátyás király szülőházát, és a Néprajzi Múzeumot, ahol megtekinthettük a román és magyar népviseleteket és a nép kultúra hagyatékait. Kolozsvár után új szálláshelyre költöztük, Magyarlónára. Ezen a helyen családi szállásoknál töltöttük a 2 éjszakát, ahol élvezhettük a helyi magyarok vendégszeretetét és sokat beszélgettünk velük.

Kirándulásunk következő napján a festői szépségű Torockóra látogattunk el, ahol felkerestük a helyi magyar iskolát és kosárlabdameccset játszottunk a határontúli magyar gyerekekkel. Az iskola igazgatónőjének átadtuk ajándékunkat, megnéztük az iskolát és kötetlen beszélgetést folytattunk. Betekinthettünk a határon túl folyó okatató-nevelő munkába is. Megtekinthettük az ottani gyerekek munkáit. Ezután megnéztük a magyarság házát, a Duna-házat, amely a magyarok közösségi épületeként szolgál. Sétáltunk az Európa Nostra-díjas torockói házak között, a helyi néprajzi múzeumnak köszönhetően újra élhettük Torockó múltját és szellemiségét. A következő állomásunk a festői szépségű Tordai-hasadék volt, ahol a bátrabbak kötélpályán csúszhattak le hegyről. Majd a hasadék turista útvonalán haladva fedeztük fel lélegzetelállító szépségű természeti kincsünket. Innen utunk visszavezetett szállásunkra, Magyarlónára, ahol a fárasztó nap utáni jól megérdemelt pihenés várt ránk, és ezzel sajnos elérkezett az utolsó itt Erdélyben töltött éjszaka is.

Péntek reggel a finom reggeli után ismét útnak indultunk. Első állomásunk a Bánffyhunyadi fakazettás temploma volt, ahol elhelyeztük nemzetiszínű szalagunkat.

Második úticélunk Erdély kapujaként emlegetett Király-hágó volt. Itt megálltunk pihenni, megcsodáltuk az elénk táruló látványt. Innen tovább haladva Nagyváradra értünk, ahol szintén idegenvezető segítségével meglátogattuk Nagyvárad nevezetességeit, sétáltunk a püspöki palotánál, a kanonok- soron. Utolsó állomásunk a nagyszalontai Csonka-torony, és az Arany János Múzeum volt, ahol interaktív játékok segítségével ismerkedhettek meg a gyerekek Arany János költőnk életével, munkásságával.

Tanulmányi kirándulásunk nem csak a kulturális, történelmi, és tudományos ismereteinket gazdagította, hanem erősítette magyarságtudatunkat is, és csapatépítő jelleggel felejthetetlen emlékeket hagyott mindenkiben.